​ Szipál Márton emlékére

 

Személyes élményeim alapján
Martin és én 1924. május 8-án született Szolnokon, Szipál Márton udvari fényképészmester fiaként. Gyermek- és ifjú korát Debrecenben töltötte. Saját elmondása szerint egész gyermekkorában szinte csak a fényképészet rejtelmeiről mesélt neki édesapja, amit ő nagyon nem szeretett. Ellenben nagyrészben ennek köszönhette későbbi sikereit. Amikor 1946-ban megnyitotta első üzletét Debrecenben, édesapja jó darabig meg sem látogatta, azonban egyszer mégis benézett hozzá. A küszöböt átlépve a következő párbeszéd hangzott el:
– Hát ezt meg honnan tanultad? – kérdezte az apja.
– Hát tőled! – mesélte egyszer Martin.
– Kis korom óta minden nap csak azt hallottam tőled, hogy ez formában van, ez nincs formában, ez egy jó beállítás, ez pedig pocsék még a moziban is.
Akaratlanul is megjegyeztem mindent. Elmondása szerint tudását nagyrészben apja tanításának, sikereit pedig kivételes szerencséjének köszönhette.
1956-ban egy hirtelen jött ötlettől vezérelve első feleségével és barátaival elhagyták az országot. Több honfitársunkkal egyetemben ő is az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Itt előbb egy fotósboltban volt segéd, ahol nem túl sok pénzért dolgozhatott. A nyelvet sem nagyon beszélte. A tulajdonos, miután felismerte benne a lehetőségeket, felajánlotta neki, hogy ha megtanul kétszáz angol szót, jelentősen felemeli a fizetését. Martin meg csak tanult és tanult, éjszakákon át.

Nem sokáig volt alkalmazott, tehetségére hamar fény derült és így megnyithatta saját műtermét. Hollywood tárt karokkal várta. A Sunset Boulevard legdrágább részén volt üzlete, ahová számtalan filmcsillag járt egy jó portréért. A cégéren csak ennyi állt: MARTIN. Említett egyszer egy esetet még a kezdeti időkből, amikor a véletlen szerencse úgy hozta, hogy John Wayne színészlegendával fújta össze a szél.

– Lefényképezhetem, Mr. Wayne? – emlékezett Martin az esetre. – De nem úgy mint cowboy, hanem mint gentleman.
John Wayne felháborodottan kérte ki magának.
– Én kérem egy GENLEMAN vagyok!
Martin elnézést kért mert rájött, valószínűleg rosszul fejezte ki magát a gyenge angol tudása következtében. Majd mikor ezt megbeszélték, elkészült a fénykép, ami a saját honlapján (martinszipal pont com) megtekinthető, számos más csodás, híres alkotásával együtt.

Márton, vagy Martin? A válasz végtelenül egyszerű: a Martin nevet könnyebb volt bevezetni a művészvilágba mint a Mártont az államokban.

Megkapó, magával ragadó stílus, kellemes humor és hatalmas tudás, közvetlenség jellemezte. Megtiszteltetés, hogy ha csak egy kicsit is, de ismerhettem.
2016. április 26-án otthonában érte a halál. Egy nagyszerű emberrel lett kevesebb a világ.
Nyugodj békében, Martin.
A fotó a D1 fotostudióban készült. Fotográfus: Kiss György
Martin és én

Önkifejezés

 

Már 27 000 éve is voltak művészi vénával megáldott emberek. Unalmasnak találták a lakásnak használt barlangok csupasz falait és elkezdték kidekorálni. Ezekben az időkben rakták le a képzőművészet alapjait. Mai szemmel nézve sem lehet bennük semmi kivetnivalót találni. A festészet vagy rajzolás egy nagyon különleges megnyilvánulási forma. A legtöbb esetben azt mutatják meg – és itt már nem csak a barlangrajzokról beszélünk -, amit a művész lát és láttatni akar. Több ezer évnyi fejlődés után sem változott ez meg. Ami változott, az a technika, az anyagok, színek, eszközök minősége, milyensége. A legutóbbi időkig nem is volt más vizuális kifejezési forma.
Mígnem elérkezett a fényképezés kora. 1827-ből maradt ránk egy fotográfia, amit nyolc órás expozícióval készített Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója.
Ugorjunk egy nagyot az időben, mert nem ennek a műfajnak a születéséről szeretnék most beszélni.
A fényképezés elterjedésével lehetőséget kaptak azok az emberek is az önkifejezésre, akiknek az a lehetőség nem adatott meg, hogy rajzban fejezzék ki magukat. Én például képtelen vagyok egy rendes rajzot kiadni a kezemből. Gondolom, ezzel még millió és egy ember van így. Ellenben ma már minden pillanatban ott lehet a kezünkben az eszköz, akár egy telefon formájában is, hogy megörökítsük egy pillanatot. Ehhez nem kell kimagasló tehetség, elég csak megnyomni a gombot és már készen is van. Nincs ezzel semmi baj. Ám sokan vagyunk, akiknek ez nem elég. Szeretnénk ettől sokkal többet kihozni egy képből. Jómagam is így vagyok ezzel. Döntsd el, kedves olvasó, hogy mennyire sikerül ez nekem.